Egy korábbi bejegyzésben írtam a sorozatfüggőségről és a sorozatok negatív hatásairól, megígértem, hogy hozok érveket a sorozatnézés mellett is. Végülis, ha annyi ember szereti, csak nem lehet valami szörnyű, sátáni dolog. És tényleg nem az.

Először is fontosnak tartom leszögezni, hogy a mértéktartás nagyon fontos. Az előző cikkben is próbáltam azt kiemelni, hogy a probléma a túlzásba(!) vitt TV/laptop/telefon… előtt töltött idővel van. Nem maga a tevékenység a rossz, hanem az ahogyan sokan csinálják, az, amikor már ráfüggnek. Mértékkel még hasznosak is lehetnek a sorozatok, elég sok dologra.

1. Beszédtéma

Sokszor adódik olyan helyzet, hogy egyszerűen nem tudod miről beszélgess a másikkal. Erre egy-két sorozat nagyon jó megoldás lehet, hiszen, ha mindketten/mindannyian nézitek akkor meg tudjátok beszélni, kinek mi tetszett, mi nem tetszett, mennyire várjátok az új részt, kedvelitek az új szereplőt, minek kellett kiírni a régit… Ha pedig nem ugyanazt nézitek, mesélhettek a másiknak arról, amit ti kedvencetekről és esetleg még kedvet is kaphat hozzá, illetve ő is elmesélheti annak a sztoriját, amit ő néz, és így neked is lesz egy új ötlet, hogy mit nézz legközelebb.

2. Fejlesztheti a memóriát

Ha olyan sorozatot nézel, aminél, sokat kell várni a részekre az jó hatással lehet az emlékező képességedre, ugyanis így újra fel kell idézned az előző részben történteket, hogy értsd a soron következőt. Ez nem tűnik túlságosan megerőltetőnek, pedig ezzel is tudod edzeni az agyad.

3. Taníthat új dolgokat

A sorozatok világából rengeteg dolgot megtanulhatunk. És ilyenkor nem feltétlen kell a kifejezetten tudományos sorozatokra gondolni. Például nekem régi kedvencem az Anubisz házának rejtélyei, amiből rengeteg új információt tudhattam meg az egyiptomi kultúráról. Általában észre sem veszed miközben ilyen módon tanulsz és lehet, hogy több megmarad a fejedben, mint ha az iskolában hallottad volna ugyan ezeket a tényeket a száraz tananyagban.

4. Eladók szemszöge

Nekik kifejezetten jók a sorozatok, főleg, amikor valamelyiket nagyon felkapja a közönség. Ilyenkor rengeteg olyan terméket tudnak eladni, amit lehet, hogy ezek nélkül nem lenne ilyen könnyű. Pl. lehet, hogy már ez lesz a 40. telefontokod, de muszáj megvenned mert a kedvenc sorozatod logója van rajta, vagy a kisgyerekek képesek megvetetni egy füzetet a szüleikkel mert a kedvenc szereplőjük van rajta.

5. Nyelvtanulás

Nekem ez az egyik kedvenc indokom a sorozatozás mellett. Sok olyan rész/évad van, amit még vagy egyáltalán nem szinkronizáltak. De, ha az előző bejegyzésben leírtak szerint, szépen ráfüggtél egy sorozatra akkor kénytelen vagy (a legtöbb esetben) angolul tovább nézni. Először lehet nem könnyű egyszerre figyelni a feliratot és magát az epizódot, de szép lassan megérted azt is amit mondanak olvasás nélkül. Engem mostanra már kifejezetten zavar a magyar felirat, mert sok mondatot nem úgy fordítanak, ahogyan azt én tenném, így általában ki is kapcsolom ezt, vagy eleve nélküle nézem. Ameddig feliratosan nézel egy sorozatot, az megtanulsz gyorsabban olvasni. Onnantól pedig, hogy már meg is érted amit mondanak, javulhat a szókincsed és láthatod gyakorlatban is az angol nyelvet és ez szerintem sokkal jobb nyelvtanulási módszer mint, hogy az órákon magoljuk be a mondatokat, amiket utána úgysem fogunk használni.

6. Gondolkodás

Vannak sorozatok amik arra késztetnek, hogy gondolkodj. Például a bűnügyi sorozatoknál gyakran fordul elő, hogy mi már hamarabb összerakjuk, hogy ki tette mert közben már agyalunk rajta. Ennek lehet az ellentettje is amikor nem jövünk rá, de amint kapunk magyarázatot elkezdünk kattogni rajta, hogy ez eddig miért nem jutott eszünkbe. Esetleg olyan is lehet, hogy nincs konkrét lezárása egy sorozatnak, mert félbehagyták, várni kell a következő évadra vagy egyszerűen csak ilyen befejezést szántak neki. Ilyenkor sokszor akaratlanul is tovább gondoljuk a történetet.

+1 találtam témát két bejegyzéshez is. A sorozatok nélkül ezeket sem írtam volna meg.

Mostanában egyre gyakrabban tapasztaltam, hogy az emberek főleg a rossz dolgokra koncentrálnak és sokkal nehezebben veszik észre az élet boldog pillanatait. Pedig ezekből is akad bőven, csak tudnunk kell, hogyan engedhetjük be ezeket az életünkbe. És ha már tudjuk mire figyeljünk, láthatjuk, hogy az élet sokkal boldogabb is lehet.

Ha körülnézünk a buszon, a boltban, iskolában, munkahelyen a legtöbbször lehangolt, szomorú arcokat látunk. Inkább az lep meg manapság, ha valaki vidám. Régebben szokásom volt kis „teszteket” csinálni a buszon, hogy hányan mosolyognak vissza, ha rájuk vigyorgok. Elkeserítően alacsony volt ez a szám. Olyannyira, hogy a harmadik nap után már engem is kezdtek lehangolni a sok negatív vagy semmilyen visszajelzésekkel. Ez a pesszimizmus, negativitás pedig télen a folyamatos szürkeség és néhány egyéb személyes esemény után teljesen átragadt rám is, ami egyértelműen nem jó, így most szeretném az alább felsorolt változtatásokat elsőként saját magamon tesztelni.

Ahogy egy ismerősöm mondani szokta: „A boldogság csak döntés kérdése”. Úgyhogy most megpróbálok összegyűjteni pár dolgot, amivel könnyebben megláthatjuk a dolgok jó oldalát.

1. Gépek helyett emberek

Szinte mindenhol ott van velünk az okostelefon, sokaknál otthon a laptop/PC/tablet is és sokszor miután hazamegyünk csak ezeken keresztül kommunikálunk a másikkal. Iskolában szünetekben hiába vagyunk együtt, sokan csak a telefonjukat simogatják és fel sem tűnik, hogy körülöttük zajlik az élet (ha nem ugyanilyen emberekkel van körülvéve). Például suli után beültök valahova enni, tesztek pár kört amíg a buszra kell várni és egy csomó új infót megtudhattok a másikról. Meg amúgy is, nincs is annál jobb időtöltés, mint amikor azokkal lehet az ember, akiket szeret. És sokkal jobb amikor ott áll melletted egy hús-vér ember, nem csak egy chat-fej a telefonodon. Igen tudom könnyű ezt mondani miközben épp laptopról írok, mellettem pedig itt van a telefonom. De napközben próbálom a telefont a táskámban tartani és a lehető legkevesebbszer érte nyúlni (ami változó, hogy mennyire jön össze)

2. Ne idegeskedj azon, amit nem tudsz megoldani

Sokszor agyalunk feleslegesen olyan dolgokon, amiket már nem tudunk befolyásolni. Erre nagyon jó példák a dolgozatok: megírod legjobb tudásod szerint, beadod és utána még képes vagy két hétig azon izgulni, hogy hányas lesz. Pedig nincs értelme. Onnantól, hogy beadtad már nem tudsz rajta változtatni. Van egy másik jó példa is: az időjárás. Ha nevetsz, ha sírsz akkor is ugyanúgy esik az eső, fúj a szél vagy épp süt a nap. Ez ellen nem tudsz mit tenni. Próbáld meg a legjobbat kihozni a helyzetből és ne idegeskedj fölöslegesen miatta. Így rengeteg plusz aggódástól tudod megkímélni magad és esetleg más problémáid megoldására is több időd lesz.

3. Problémamegoldás

Ha már az előző pontban leírtak alapján sikerült egy kis idegeskedéstől megszabadítani, elkezdhetsz dolgozni azon, hogy azokat a problémáid, amelyekre hatással vagy mivel lehetne megoldani. Az sosem segít, ha csak félresöpröd ezeket (tapasztalatból tudom), mert így újra és újra előjönnek és mindig jobban zavarnak majd, mint előtte, így sokat javíthat a helyzeten, ha minél hamarabb nekilátsz ezek elintézéséhez.

4. Természet

Bármennyire is klisének hangzik, tényleg hangulatjavító hatása van a természet közelségének. Végülis, ki ne szeretné a madárcsicsergést (elnézést ha valaki tényleg nem szereti), vagy (ha már tavasz van) a kis virágokat az út szélén, árokparton? Engem a legjobban az erdő és a víz közelsége tud megnyugtatni, de ismerek olyat, aki az esőben szeret sétálni, vagy olyat, akinek szél zaja segít.

5. Tegyél másokat boldoggá

Nem kell itt világmegváltóan nagy dolgokra gondolni. Elég egy apró szívesség, egy kis kedvesség. Lehet, hogy valakinek csak arra van szüksége, hogy meghallgasd. Neked ez maximum 10 percbe telik, a másiknak pedig az egész hetét feldobhatod vele. Ilyen kis apróságok közé tartozik az is, ha mosolyogva ráköszönsz a buszsofőrre, eladóra, portásra, kinyitod mások előtt az ajtót, megdicsérsz valamit a másikon. Ha látod, hogy az illető elmosolyodik, örül a kedvességednek, az téged is boldogsággal tölt el.

6. Keresd az apró örömforrásokat

Alapjáraton nem gondolnánk, hogy szembejöhet velünk a boldogság. Vagy mégis? A kisgyerekek általában kifejezetten boldogok szoktak lenni. Mert észreveszik a legapróbb jó dolgokat is és képesek nekik örülni. Vagy például ott vannak a kutyák, már attól feldobódnak, hogy hazaérsz és megsimized őket. Vedd észre, hogy süt a nap, az árokparti kis virágokat! Lásd, hogy az a lány, akit az utcán láttál a kedvenc zenekarod pólójában volt, a srác, aki elsétált melletted hasonlít a kedvenc könyv/filmszereplődre. Örülj annak, hogy hallottál egy jó zenét, olvastál egy jó cikket. Próbálj mindent optimistaként szemlélni. Ha keresed, egyre több ilyen apróságot veszel észre, ami még egy rosszabb napon is képes lehet felvidítani. Nekem most ilyen örömforrás az is, hogy csak pár napja üzemel a blog, mégis már van, aki várja ezt a bejegyzést.

7. Néha legyél szomorú

Most azt gondolhatja pár olvasó, hogy mi van? Egész eddig arról volt szó, hogy minél boldogabbak legyünk, most meg legyünk szomorúak? Igen, tudom ez így furának tűnhet, de máris megmagyarázom. Vannak olyan élethelyzetek amelyekkel tényleg nem tudsz mit kezdeni, és nem is könnyű elfogadni (például valakinek a halála) és igenis ilyenkor szomorúak vagyunk. Nem fognak felvidítani a virágok és kis kedvességek. Ilyenkor hagyd meg magadnak az időt arra, hogy búslakodj (de ne ess túlzásba) mert csak így fogod tudni később lezárni magadban. Így bármilyen furcsa is az igazi boldogsághoz szükség van erre a letörtségre is.

Így első körben ezeket sikerült összeszednem. Remélem lesz, akinek tudtam ezzel valamennyit segíteni megtalálni a mindenki által olyannyira keresett boldogságot.

Manapság mindenki néz valamilyen sorozatot, legyen az romantikus, tudományos, krimi, fantasy… mindenki megtalálja a neki valót. Nem kell rá heteket várni, hogy új részek legyenek, nem kell arra várni, hogy mikor lesz már a tévében, hiszen nagy részük egy kattintással elérhető. Miért függünk rájuk ennyire? Miért van az, hogy sokszor jobban érdekel egy szereplő sorsa, mint a saját életünk? Miért határozzák meg ennyire az életünk?

Akkor döbbentem rá, mennyire nagy hatással vannak ránk a sorozatok amikor lejátszódott ez a beszélgetés köztem és húgom között:

-Szeretnél valamit átbeszélni a szóbelire?
-Most hagyjál, depizek. Lehet, hogy meghal az egyik szereplő a sorimban. De még nem biztos, nála sosem lehet tudni.

Most komolyan, ennyire fontosak nekünk ezek a karakterek? Nemrég halt meg húgom macskája és mégis jobban megviseli, hogy lehet meghal az egyik szereplő (végül kiderült, nem hal meg).

Szerintem ez nem normális. Miután neten utána olvastam a témának, kiderült, hogy sokan foglalkoznak ezzel és nem csak nekem tűnt fel a dolog irrealitása. Lássuk a sorozat-függőség okait és hatásait.

Egy átlagos epizód 40-45 perces, ebből vannak, akik képesek egyhuzamban akár 10-et is megnézni. De most csak kisebb számokban gondolkodva, megnézel 3-4 részt, ami még nem is tűnik soknak, de 1,5-2 órát elvesz az életedből. 2 óra semmittevés. Csak ülsz/fekszel a képernyő előtt és rosszabb esetben tényleg nem csinálsz semmit közben. Ha csak a fizikai hatásait nézzük nem tesz túl jót az egészségünkkel ez.

A legtöbb sorozatgyártó cliffhanger-hatásra megy rá. Ezek azok a részek egy-egy epizód végén amikor nyitva hagynak egy kérdést, nem derül ki a folytatás. Muszáj megtudnod mi fog történni. Tényleg összejönnek? Lelepleződik? Meghal? Mi lesz most? Ez teszi izgalmassá a sorozatot, mi pedig az izgalom miatt leszünk függők. Ez egyfajta kényszert kelt bennünk arra, hogy meg kell nézni még egy részt, meg kell tudnunk a folytatást. Az epizódok végére csak egy kisebb cliffhangert tesznek, míg az évadok végén általában egy nagyobb fordulat vár minket, arra ösztönözve, hogy nézzük még tovább a sorozatot. Biológiai szinten is ösztönöz minket a folytatásra, akár a tudatunk alatt is.

Egy másik megközelítés szerint a sorozatokba menekülünk a valóság elől. Ott minden vidámabb, szebb, érdekesebb, így hamis elvárásokat is ébreszthet magunkban a valós világgal szemben. Minden sorozatban találunk valakit, akinek szívesen a bőrébe bújnánk és amíg a sorozatot nézzük, úgy érezhetjük mintha mi is ott lennénk vele. Gyakran akár „szerelmesek” is lehetünk a karakterekbe. Ezért is minél több időt szeretnénk eltölteni az adott világban, az adott „emberekkel”.

Azt, hogy egyre több részt nézünk meg az agyunk egyfajta teljesítményként fogja fel. Olyan, mintha minden egyes epizóddal egy szinttel feljebb lépnénk. Így minden „szintlépés” után az agyunkban boldogsághormon termelődik, így a saját testünk ösztönöz minket arra, hogy folytassuk a tevékenységet.

Ott van még az is, hogy ha este nézzük a sorozatot, a képernyő fénye miatt nehezebben tudunk elaludni. És ha már nem alszunk, akkor miért ne néznénk meg még egy részt? És akkor már még egyet, aztán megint nem tudunk elaludni, úgyhogy még egyet. És ez megint egy ördögi körré teljesedik ki. Mire észbe kapunk már reggel van, mi pedig semmit nem aludtunk.

Tekintve, hogy eddig nagyrészt azt ecseteltem, miért nem jó sorozatot nézni, szeretnék a mellettük is érvelni egy kicsit. Mivel ez már egy nagyon hosszú bejegyzés lenne így a sorozatok másik oldalát egy másik bejegyzésre tartogatom. És remélem ebből is szeretnétek „még egy részt!”.

forrás:
http://mindset.co.hu/a-kepernyo-csapdajaban-mit-kell-tudni-a-sorozatfuggosegrol/
 

Március 3

Az év 62. napja, az évből még 303 nap van hátra

Névnapok: Kornélia, Frederik, Frigyes… (forrás: Wikipédia)

Cortez szülinapja. Ha valaki esetleg nem tudná. (SzJG)

Számomra ez az a nap amikor a történetünk elkezdődött, amikor igazából elkezdődött.

Még mindig emlékszem arra, ahogy a többiek bíztattak, hogy mondjam el neked mit érzek, de nem mertem. Folyton angol dalszövegeket írogattam, mert tudtam, úgysem érted. Pedig, ha értetted volna nem ezen a napon írnék. Minden nap vártam, hogy megkérdezd „Én vagyok az első?”, te csak a matekleckére gondoltál. Én minden egyes alkalommal sokkal többre, és már hiába nem vagyunk együtt Te leszel nekem mindig az első. Szinte minden dalszöveg, amit leírtam hozzád kapcsolódott és Te erről nem is tudtál.

Egyszer elvitted az egyik lapot, hogy lefordítsd. Haragudtam, mert kitépted azt a lapot, de mégis örültem, mert neked szólt. Másnap visszahoztad, nem fordítottad le, de írtál valamit a másik oldalára: Valamit valamiér 06********* (még mindig fejből tudom). Hirtelen nem is tudtam mit kezdjek vele, nem bírtam letörölni a vigyort a fejemről, és gyorsan zsebre vágtam a papírt. Egész nap azon agyaltam, hogy délután felhívjalak-e. Szünetben próbáltam beszélni veled, de rájöttem inkább telefonon kéne. Amikor hazaértem szerencsére senki nem volt otthon, nem is tudták volna mi van velem. Sokáig csak bámultam a lapot és azt a két sort. Már nem érdekelt az idézet, amit én írtam rá, csak a másik oldal. Szép lassan, figyelve, hogy minden számot jól írjak bepötyögtem a telefonomba. És csak néztem. Néztem a 11 számjegyet, ami hozzád tartozott. Csak ültem a kanapén és vártam. Vártam a bátorságra, hogy rányomjak a hívásra. Megtörtént, megnyomtam a gombot.

„Most mi lesz? Mi van, ha felveszi? Mit mondok neki? És ha nem veszi fel? Mi van, ha nem is érdeklem? Mi van, ha rosszkor zavarom?” Ezek és még milliónyi kérdés villant át rögtön az agyamon. Hirtelen el is szállt a bátorság és 2 csörgés után kinyomtam. „Mi van, ha visszahív, mit mondok?” És ezzel a gondolattal ki is kapcsoltam a telefont és egy hirtelen mozdulattal eldobtam. Ezt máig nem tudom megmagyarázni. Csak ültem és bámultam a földön heverő telefont és a papírlapot.

Csütörtök volt, így sietnem kellett vissza táncra. A fecnit a zsebembe raktam, ugyanúgy hajtva ahogyan Te hajtottad. Gyorsan összekaptam a cuccom, a telefonom (vissza is kapcsoltam) és rohantam edzésre. A lányoknak vigyorogva mutogattam a lapot, rajta az írásoddal, és akkor megszólalt a telefonom. Ilyen gyorsan még sosem kerestem elő a táskámból semmit. Megláttam a neved és hirtelen még azt is elfelejtettem, hogyan kell felvenni a telefont. Végülis sikerült, de nem tudtam mit mondjak. Köszöntem. Köszöntél. Annyira nem tudtam mit kéne csinálnom és nem voltam benne biztos, hogy tudod, hogy én hívlak, bemutatkoztam. Mire mondtad tudod. Elkezdtem makogni, hogy igazából miért hívtalak, de hamar be kellett látnom, hogy nem könnyű úgy telefonálni valakivel, hogy a táncoscsapat fele figyel, ketten meg még ugrálnak is körülöttem, hogy ők bele akarnak üvölteni a telefonba (amit értelemszerűen nem hagytam nekik). Bocsánatot kértél amiért nem vetted fel (idézem: „Bocsánat a nem fogadott hívásomért”), de többet akkor nem tudtunk beszélni. Nekem mennem kellett táncra, úgyhogy abban, maradtunk, hogy majd szemtől-szemben talán jobban sikerül. Az egész estét végig vigyorogtam.

Másnap vigyorogva mentem suliba és vártalak. Megérkezett a tesód, de te sehol nem voltál. Kérdeztem merre vagy és mint kiderült sportfelvételin vagy (nekem legalábbis ezt mondták). Aznap én voltam a portás a legjobb barátnőmmel és természetesen neki is el kellett mesélnem az előző délutánt. Ő is majdnem annyira vigyorgott, mint én. A nap többi része lassan telt. Délután a telefonomat nézegettem, azon agyaltam hívjalak-e. Képes voltam ez miatt ráírni táncosokra. Azt mondták hívjalak. Megnyomtam a hívást és vártam. Egy csörgés, két csörgés… sok csörgés, hangposta. Nem vetted fel. Egész délután a telefont figyeltem és vártam, hogy megszólaljon. Nem mozdultam mellőle. A többiek kb. 2 percenként kérdezték, hogy már visszahívtál-e. Minden alkalommal szomorúan rávágtam, hogy nem. Amikor hazaértek szüleim, szokás szerint kimentem hozzájuk a konyhába. Elfelejtettem a telefont vinni magammal. Látszik milyen az én szerencsém, abban a fél órában hívtál. Nem tudtam, hogy most akkor hívjalak-e vagy ne. Végül visszahívtalak. Most felvetted. 20 percig beszéltünk. Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam annyira, hogy képes legyek normális mondatokat összerakni. Végül sikerült elmakognom, hogy bírlak. Ennél nehezebb dolgot még sosem kellett mondanom. Igazából nem reagáltál semmit rá, de elkezdtünk beszélgetni. Elmeséltem, hogy farsangkor a saját szerencsétlenségemen nevettem, te pedig azt, hogy min nevettél minden egyes nap. Leraktuk és abban maradtunk, hogy még beszélünk. Nem mondtunk időpontot, nem beszéltük meg mikor, nem beszéltük meg, hogy telefonon, vagy személyesen. Csak leraktuk. Én csak vigyorogva ültem a székemen és próbáltam felfogni az elmúlt 20 percet. Le sem lehetett törölni a fejemről a mosolyt. Nem beszéltük meg, hogy most akkor járunk-e, vagy suliban mi lesz. Csak örültem, hogy végre elmondtam neked. Bírlak. Ez volt az a szó, ami elindított mindent. Ez volt az a nap, amikor elindult minden. Ez volt 2016. március 3. A történetünk kezdete.

Most, percre pontosan két évvel később, már nélküled töltöm ezt a napot. És végre elmondhatom, hogy mindketten lezártuk magunkban ezt az időszakot.