A nyelvtanulás fontos, ezt mindenki tudja. Sokszor viszont nehezen vesszük rá magunkat a tanulásra. Holnaptól ismét egy kéthetes intenzív tanfolyamon veszek részt mivel az, amit az iskolában tanítanak nekünk már rég nem elég. Ismerve magamat az itthoni tanulást is elbliccelném hiába vagyok alapból egy szorgalmas típus, így nem árt a tanfolyam. De most legyünk őszinték, ki a francnak van kedve nyáron tanulni? Pláne a legnagyobb kánikulában? Persze hogy senkinek. Most olyan motivációként szolgáló dolgokat próbálok összegyűjteni, amik remélhetőleg nekem és mindenki másnak, aki hasonló cipőben jár segíteni tud.

Filmek/könyvek/sorozatok
Nálam ez a három dolog a favorit. Nem kell megvárnom, hogy egy sorozatot szinkronizáljanak, egy könyvet lefordítsanak, hamarabb hozzá tudok jutni, ha eredeti nyelven nézem/olvasom.

Cikkek
Ha érdekel egy téma annak nagyon szeretek alaposan utánajárni, több helyről tájékozódni. Sajnos gyakran vannak olyan témák, amiknél nem találok elég megfelelő színvonalú írást magyarul. Ilyenkor jön jól az angol tudásom, így a külföldi cikkeket is el tudom olvasni az adott dologgal kapcsolatban.

Külföldi utazás
Az angol egy olyan nyelv, amit szinte az egész Földön ismernek ezért hasznos lehet, ha esetleg külföldre megyünk nyaralni. Lehet az Olaszország, Horváthország általában megértik, ha valamit angolul mondasz (erre már láttam ellenpéldát is, de jó esetben működik). Természetesen ehhez az sem árt, ha meg mersz szólalni, mert anélkül semmilyen nyelv nem segít a kommunikációban.

Nemzetközi barátok
Nem olyan régen találtam egy nagyon jó alkalmazást, amivel levelezőtársakat gyűjthetek határon innen és túl. Természetesen az oldalon használt elsődleges nyelv az angol. Mindenki így írja a bemutatkozást, akár török, akár szlovák, akár magyar. Nekem s vannak már ott barátaim és eleinte mindenki kissé esetlenül áll neki egy idegen nyelven levelet írni egy idegennek, de pár üzenet után már nem is tűnik olyan bonyolultnak az egész.

Most pedig az, ami miatt kell is tanulni az angolt és nem csak ajánlott:

Nyelvvizsga
Sok-sok középiskolás rémálmai közé tartozik (mint például az enyéim közé)
Sajnos ez egy olyan dolog, amit a mai világban már tényleg kötelezőnek tekinthetünk, ha valamit szeretnénk kezdeni az életünkkel. Először is csak akkor tanulhat tovább már ez a generáció főiskolán, ha már megvan a nyelvvizsga. Régebben „csak” a diploma átvételéhez kellett, ma viszont már csak így jelentkezhetünk. Továbbtanulni pedig kell, mert csak úgy kaphatunk diplomát (ami véleményem szerint szintén csak egy papír, mint a nyelvvizsga) és a legtöbb állásra ma már csak így vesznek fel. Persze lehet élni ezek nélkül is, de mai társadalmunk szinte kikényszeríti belőlünk, ezzel váltva ki (szerintem) a legnagyobb ellenállást a diákok körében. Hiszen mindenki tudja, hogy ami kötelező azt senki nem szereti csinálni.

Ezeken kívül még sorolhatnám a nyelvtanulás jó hatásait az agy különböző területeire, de én ezeket nem találom akkora motiváló erőnek, mint a felsoroltakat.

Őszintén nekem így a cikk megírása után sem lett sokkal több kedvem két hétig angolozni, de már határozottan pozitívabban állok hozzá és jó így áttekinteni ez miben segíthet nekem. Remélem volt olyan, aki végigolvasta és talált benne hasznos dolgokat.

A Facebook és Instagram világában, már szinte elkerülhetetlen, hogy a másik szinte összes mozzanatáról értesülhessünk. Ebbe beletartozik a reggeli, a mozizás, kertiparti és természetesen nyáron elmaradhatatlanul a nyaralás. Lehet, hogy valaki csak egy napra megy a Balatonra, vagy valaki egy hetet tölt a tengerparton az emberek gyakran úgy érzik ez mindenki mást is nagyon érdekel, így mindent megosztanak róla.

1. Indulás, várakozás a reptéren
   Persze ehhez megjelölve azokat, akikkel utazol, az úticélt és lehetőleg az időtartamot is, hogy a betörők tudják meddig látogathatják a házatokat.
2. Érkezés
   „Végre Horvátország” „Balaton!!!” és hasonló bejegyzések, gyakran kép nélkül, a jelenlegi hangulatodat is feltüntetve. Nehogy valaki lemaradjon arról, hogy te most épp nagyon boldog vagy Almádiban.
3. Napi minimum 50 kép
   Ez a több napos utazásokra vonatkozik. Gondosan ügyelj arra, hogy a szelfiket és tájképeket több részletben posztold, ezzel elárasztva mások hírfolyamát. Plusz pont, ha a képek tartalmaznak: téged ahogy ülsz a vízparton, modellként pózoló embert(téged?), ebédet, napszemüveget és limonádét. És igen, mindenkit érdekel az összes képed.
4. Profilkép
   Ha már nyaraláson vagy és készülnek a jó képek, nehogy elhalaszd beállítani valamelyiket profilképednek. Aztán persze két nap múlva cseréld le és így tovább. Időnként meg állíts be egy régebbit újra. És ne felejts el reagálni a „Legszebb <3” „Csak utánad” és hasonló nyálas hozzászólásokra valami hasonlóan csöpögőssel. Ezt persze az év többi részében is nyugodtan folytasd.
5. Hazatérés
   Megvolt a nyaralás, hazaértek, mi az első dolgod? Persze, hogy kiposztolni a maradék képet, csoportképeket, leírni mennyire jó volt, mennyire szeretsz mindenkit, a képeken pedig jelölj meg mindenkit. És párszor még oszd ezt meg az elkövetkezendő hetekben.

+1 Az összes posztodnál jelöld meg a helyet ahová mész, hadd lássa mindenki épp merre vagy.

Ha betartjátok ezeket, garantálom, hogy ismerőseitek agyára mehettek és eláraszthatjátok mindenki hírfolyamát.

Végül pedig egy valói tipp: élvezd a családoddal/barátaiddal töltött időt! Persze nem baj ha csináltok pár szelfit, hangsúly itt is a mértéken van, és azon, hogy az élmény minőségét ne a képekre kapott lájkok alapján értékeld.

Nem arról van szó, hogy maga az évszak tűnt volna el, vagy az időjárás miatt maradna el csak arról, hogy amit eddig jelentett a pihenés, a szünet, a vakáció kimaradt belőle.

Júniusban úgy indultam neki, hogy ez a szünet más lesz. Nem fogom minden napomat betáblázni, nem fogok egész nyáron rohanni. Szerintetek most mit csinálok? Jó, most éppen írok, de egyébként futkosok és csak kapkodom a fejem milyen gyorsan telik az idő. Barátaim már viccelődtek azzal, hogyha látnak valamit elsuhanni, akkor az biztosan én vagyok.

Nem vállaltam munkát nyárra, nem jelentkeztem táborokba, naivan remélve, hogy így lesz időm pihenni. Ehhez képest most még arra sincs kapacitásom, hogy a barátaimmal töltsem a szabadidőmet hiszen, ha esetleg én ráérnék, akkor másnak nem jó.

Rohanok a nyelvtanfolyamra, onnan megyek boltba, nagynehezen hazaérek, főzök, eszem, tanulok és eltelt egy nap. Vagy egész nap itthon vagyok, takarítok, főzők, amit tudok itthonról elintézek, ha akad időm és terem táncra gyakorlok, szüleimmel beszélgetek egy kicsit és megint eltelt egy nap.

Csodálkozva nézem mindössze 2 évvel fiatalabb húgomat, aki egész nap a TV vagy a laptop előtt fekszik, mindössze annyi mozgásra képesen, hogy a sorozat következő részét elindítsa és nem értem. Nem értem hogyan tud hetek óta ebben az állapotban létezni. Egy jó ideje mondogattam neki, hogy szeretnék én is egy ilyen nyugodt napot. Több mint egy hónap után megkaptam. Egy nap amikor nem kell semmit csinálnom. És nekem ennyi elég is volt. Nem is bírtam ki az egész napos fetrengést.

Rá kellett jönnöm, nem magától tűnik el a vakáció, én vagyok az, aki szép lassan eltűntettem magamnak.

Egy nap talán

Egy szívnek nem szabadna egyszerre kettőt szeretnie. Néha sajnos mégis megtörténik. Velem is volt már és nem akarom újra átélni. A szerelem maga csodálatos dolog tud lenni, de amikor egyszerre két embert kezdesz szeretni… az maga a pokol. Főleg, ha már hosszabb ideje együtt vagy az egyikükkel. Most viszont nem a saját történetemet szeretném nektek elmesélni, hanem egy könyvről fogok írni (talán kicsit elfogultabban, mint azt kéne). Ez a könyv pedig Colleen Hoover-től a Maybe Someday (Egy nap talán).

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább. 
Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.

Eredeti mű: Colleen Hoover – Maybe Someday

Megjelenés éve: 2014

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Őszintén ezt is csak egy unalmas nyálas klisékkel teli regénynek gondoltam, amíg bele nem olvastam.

Az első, amiben sok könyvtől különbözik az az, hogy a benne levő dalszövegeket tényleg megzenésítették és ezekhez az első oldalon meg is találjuk a linket. Griffin Peterson remek munkát végzett, a zenék pedig mind szövegileg, mind hangzásilag tökéletesen passzolnak a regényhez, annak hangulatához. Az egész album most is folyamatos lejátszásra van állítva nálam. Igaz a legtöbb dalt csak úgy nem hallgatnám, de így, hogy ismerem a történetet imádom őket. A zenék elérhetőek YouTube-on, Spotify-on és egy külön oldalon is: https://maybesomedaysoundtrack.com/

A főszereplők teljesen átlagos és különleges emberek egyszerre. A könyvben a fejezetek Sydney és Ridge szemszögéből váltogatják egymást, így kettőjük gondolkodását elég jól megismerhetjük. Végigkövethetjük vívódásukat az érzelmeikkel szemben, megtudhatjuk mennyivel nehezebb boldogulni, ha más vagy. Barátaik is igazán szerethetőek (még a gyakran idegesítő Bridgette is). A történetben van megcsalás, életfogytig tartó hűség, rengeteg bonyodalom, szenvedély, barátság, szívatások, humor… minden, ami egy jó Young Adult regényhez kell.

Amiért nekem tényleg különleges volt, az az, hogy én eddig úgy gondoltam nem sírok könyvön. Dehogynem. Ahogyan már az elején említettem én is éltem át hasonló helyzetet, mint a szereplők. Az írónőnek olyan hitelesen sikerült átadnia az érzelmeket, hogy megtörtem. Sok véleményt olvastam a könyvről mielőtt megvettem és azt vettem észre, nem vagyok egyedül ezzel a reakcióval. Eddig is tudtam, hogy egy történet sok érzelmet kifjthet az olvasójából, de azt nem, hogy ennyit. Nevettem amikor szívatták egymást, izgultam, hogy megtörnek-e szereplőink, elvigyorodtam az aranyos részeken, sírtam a szomorúságtól, a csalódottságtól és a meghatódottsától. Igen ezt a sok-sok érzelmet ez az egyetlen könyv váltotta ki belőlem. Ridge-nek ugyanolyan gondolatai voltak amikor a szíve ketté szakadt, Sydney ugyanúgy érzett mint én sokszor, Maggie ugyanúgy nem vágyik arra, hogy megmentsék ahogyan én sem, Warren ugyanúgy védené a barátait mint én. És szerintem nem csak én találom meg a hasonlóságot a szereplőkkel, hanem mindenki más is aki elolvassa.

Az eredeti terv szerint még a hétvégén bőven kitartott volna a könyv. Kedden kaptam kézhez és csütörtökre már kiolvastam. Nem bírtam letenni és inkább fenn maradtam hajnali 2-ig csak, hogy megtudhassam hogyan végződik a történet. Amint befejeztem hirtelen üresség támadt bennem, hiszen én még szívesen olvastam volna tovább a történetet.

Átlagos emberekről szól és mégis egy különleges történet. Képes átadni a valós érzelmeket és nincs totálisan tele unalomig ismételt klisékkel. Az írónő egyszerre képes minket megnevettetni és összetörni a szívünket, a szereplőkével együtt. Sajnos spoilerek nélkül többet írni a könyvről nagyon nehéz lenne, de remélem így is lesz olyan, aki egy nap talán elolvassa.

Introvertált, extrovertált… elég felkapott szavak, pedig sokan nincsenek tisztában a jelentésükkel. Az extrovertáltak nagyobb hangúak, könnyebben barátkoznak, az introverziós személyiségek befelé fordulok és nem barátkoznak olyan könnyen (általában). Természetesen mindkét jellemzés ki van sarkosítva, hiszen simán lehet egy introvertáltnak rengeteg barátja, az extrovertált meg lehet nem szeret bulikba járni.

Én határozottan az introvertáltak közé tartozom és mivel úgy vettem észre, hogy sok extrovertáltnak problémája akad világunk megértésével, szeretném elmagyarázni hogyan látunk néhány dolgot. Persze ez sem egységes minden emberre nézve, csak a saját véleményem.

Először is szeretünk egyedül lenni, de nem vagyunk magányosak. Sokan sajnos nem értik a két szó közti különbséget. Szeretünk elvonulni olvasni, rajzolni, írni, zenélni, festeni, filmet nézni… és ezek nagy része egyedüli tevékenység. Mellette szívesen vagyunk a barátainkkal is. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy az introverz emberek nem járnak szórakozni sem. Ezt teljességgel meg tudom cáfolni. Én személy szerint imádok koncertekre járni, csak utána szükségem van egy kis én-időre. Ugyanez van a sulinál is. Szeretem, hogy hétvégén nem találkozom az osztálytársaimmal mert így „ki tudom pihenni” őket, hétfőn pedig örülök, hogy látom őket.

Ha már bulik és szórakozás, sokszor olyannak látnak mintha nem élveznénk. Pedig mi nagyon is jól tudjuk magunkat érezni. Lehet, hogy egy extrovertált emberkének szomorúnak tűnünk, mert végig a fal mellett vagy a leghátsó sorban állunk, de nekünk lehet az életünk egyik legjobb bulija. (Jó a legjobb koncerteken azért én is tudok tombolni)

Szeretjük a természetet. Vannak olyan időszakaim amikor szobanövényekhez képest is sokat vagyok a négy fal között, de amint kisüt a nap az a minimum, hogy sétálok egyet az utcában. Ha elég jó idő van szeretem kihasználni a nagy udvar nyújtotta lehetőségeket és kint táncolni, a kiserdőnkben piknikezni vagy csak az állatokkal játszani. Sajnos már nincsen cicánk, de amíg volt szinte már benn lakott a szobámban annyira szerettem a társaságát. Amennyire tudom szeretni a ragyogó napsütést, ugyanannyira szeretem amikor esik az eső. Ilyenkor kimegyek a teraszra (jobb időben az udvarra) vagy csak kinyitom az ablakot és hallgatom ahogyan kopognak a cseppek. Amit ilyenkor különösen szeretek az az esőillat, annyira jó ilyenkor beleszagolni a levegőbe. A lényeg, hogy az introvertáltak általában szeretik a természetet (falusiként lehet én kicsit jobban is).

A szobánk menekülőhelyként szolgál. Én konkrétan művészbarlangnak hívom a szobám. Ez az a hely ahová egy hosszú nap végén (vagy közepén) elvonulhatunk a többi ember elől feltöltődni. Itt vannak a filceim, könyveim, gitárom, jegyzetfüzeteim, a gépem és minden, ami nekem fontos. Hiába rendetlen gyakran a szobám, én kiigazodom rajta. Azt szoktam mondani, hogy a saját rendem van itt. Mások lehet meg is őrülnének ennyi időt töltenének a szobájukban, de én (és feltételezem a többiek is) innen nyerem az energiám nagy részét.

Még egy téves információ az introvertáltakról: nem szeretünk beszélni. De még mennyire, hogy szeretünk beszélni, csak nem mindegy miről és kinek. Például a „small-talk”-okat inkább kikerülnénk (ilyen amikor valakivel egy liftben utazol és elkezdtek a ”nagyon” érdekes időjárásról beszélgetni), de ha valaki a kedvenc témánkat hozza szóba (nálam pl. állatok, rajzolás, írás…) szinte be se áll a szánk. A filcekről simán le tudok nyomni egy 2 órás kiselőadást megállás nélkül, de ha valami olyan téma van amihez annyira nem értek/nem érdekel, akkor tényleg szinte meg sem szólalok, vagy a reakcióm kimerül abban, hogy „Ahha”. Sajnos emiatt gyakran tűnök érdektelennek, pedig csak nincs hozzászólnivalóm a témához. Az állításnak, amiből kiindultam olyan formán igazat tudok adni, hogy nem szeretünk feleslegesen beszélni. Amikor nem érezzük szükségét akkor nem beszélünk, de amúgy tudunk.

Mivel ilyen csendesek is tudunk lenni egy extrovertáltaktól harsogó világban nemigazán gondolják, hogy esetleg sokra is vihetnénk. Pedig az introvertáltak is lehetnek kifejezetten sikeres emberek. Sőt egy olyan csapatban, ahol mindenkinek megvan a saját feladata egy introvertált vezetővel bizonyítottan sokkal jobb eredményeket érhetnek el. Igaz, hogy egy olyan munka, ahol sokat kell szerepelni nem éppen nekünk való.

Jobban szeretünk írásban kommunikálni. Ez a mondat tökéletesen igaz. Mi sem bizonyítaná ezt jobba, hogy én most nem a YouTube-ra töltök fel videókat, hanem itt írom nektek ezt a cikket. Az, írásbeliség vonatkozik pl a pályázatokra, rendelésekre vagy minden másra, aminél előfordulhat, hogy telefonon hívnak. Ezeknél az eseteknél mindig azon drukkolok, hogy e-mailben jelezzenek vissza, esetleg SMS-ben, csak ne kelljen beszélnem idegenekkel. Volt már olyan, hogy hívtak és én sokáig nem mertem felvenni (igazából nem tudok racionális választ adni arra, hogy miért nem) pedig fel kellet volna. Ilyen volt, amikor a kismotoros jogsit csináltam és mint utólag kiderült (mire nagy nehezen felvettem) az oktató hívott, hogy a vizsgaidőpontot egyeztessük le. Vásárolni is jobban szeretek online, mint bemenni a boltba, még akkor is ha az gyorsabb lenne. A lényeg, hogy elsősorban idegenekkel szemben maximum írásban kommunikáljunk (igazából szerintem sokszor az se kéne).

Ha rákeresünk az introvertált kifejezésre még sok hasonló megállapítást találhatunk, nekem most gyorsan ezek jutottak az eszembe. (És mostanra értem el egy bejegyzésnek megfelelő szövegmennyiséget) Ha valakit jobban érdekel a téma, a világunk akkor nyugodtan nézzen utána. Lehetséges, hogy később még én is írok róla... meglátjuk, hogy alakul.

 Ha még több hasonló kép érdekel: http://introvertdoodles.com/

Azoknak akiket érdekel a téma és tudnak angolul  tudok egy videót is ajánlani: