Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Észrevétlen

Amíg láthatatlanok vagyunk mindenképp szeretnénk, hogy figyeljenek fel ránk. Amint észrevesznek, rögtön visszavonulnánk az árnyékba. (Legalábbis legtöbbünk)

Én szinte mindig szürke kisegér voltam, a barátaim között én voltam a pótkerék. Gyakran fordul(t) elő, hogy fel sem tűnik másoknak, hogy ott vagyok. Nem túl jó érzés amikor tényleg nem vesznek észre és átmennek rajtam (szó szerint).

Egy kirándulás alkalmával beszélgettünk egy felsőbb évessel, aki szinte mindegyik osztálytársamra azt mondta, hogy látta már. Viszont engem állítása szerint még sosem látott. Mondjuk nem lep meg. A legtöbb szünetben még a helyemet sem hagyom el, nemhogy az osztályt. De akkor is, ne már, hogy még egyáltalán nem látott.

láthatatlan napi észrevétlen tapasztalat

Régebben voltam olyan táborban, hogy a más iskolából jövő srácok már második nap tudták az összes lány nevét, természetesen az enyémen kívül. Én csak a „fehér pólós lány” maradtam. (Ma már fel sem ismernek fekete pólóban). Újságíró szakkörön az egyik srác „buszvárós lánynak” hívott és nehezen hitte el, hogy tényleg egy suliba járunk, mert előtte még ő sem látott.

Régebben sokszor akartam kikerülni ebből a szürkeségből, de amikor tényleg sikerült rájöttem, hogy nem nekem való a rivaldafény. Így továbbra is maradtam az árnyékban, viszont sikerült felfedeznem annak előnyös oldalát is. Itt mindegyik pont csakis a saját tapasztalatomból származik.

  1. Ritkábban hívnak ki felelni

Mivel én alapból is a stréber/tanárkedvence kategóriában voltam így még ritkábban hívtak ki felelni, vagy táblánál feladatot megoldani, mint egy átlag diákot. Aki viszont mindig középpontban volt, lehetett bármennyire jó vagy rossz tanuló észrevehetően gyakrabban hívták ki felelni.

láthatatlan napi észrevétlen tapasztalat

  1. Mindegy hogyan nézel ki

Lehet, hogy épp rossz napod van és kócos a hajad, vagy leetted a pulcsid, de a láthatatlanságnak nagy előnye, hogy ez senkinek sem fog feltűnni. (Jó azért, ha már egy madárcsalád is beköltözhetne a hajkoronádba azt azért észreveszik)

  1. Mondhatsz/csinálhatsz hülyeséget

Nyugodtan megteheted bármelyiket (persze azért ne marha nagy baromságra gondoljunk), hiszen lehet mások észre sem veszik, vagy ha észreveszik akkor is hamar elfelejtik.

  1. Békén hagynak

Akár otthon, vagy iskolában, ha nem te állsz a figyelem középpontjában, akkor békén hagynak.  Nyugodtan csinálhatod, amit akarsz, nem fognak közben megzavarni. Sokszor azt se veszik észre ha különvonulsz.

láthatatlan napi észrevétlen tapasztalat

  1. Könnyen a frászt hozod másokra

Jó, ez lehet másoknak nem jelent akkora pluszt, mint nekem. Én kifejezetten élvezem amikor odalopódzom valaki mögé, láthatatlanságom révén pedig senki nem vesz észre, így könnyedén meg tudom ijeszteni az emberkét.

  1. Tudod kik az igazi barátaid

Valószínűleg azok, akik nem vesznek észre társaságban, vagy csak akkor figyelnek fel rád amikor bajuk van, nem igazi barátok. Azok, akik tényleg a barátaid még akkor is figyelnek rád amikor egy nálad látványosabb személlyel/társaságban vannak, sőt próbálnak úgy bevonni a beszélgetésbe, hogy a másik fél is tudomást vegyen rólad.

láthatatlan napi észrevétlen tapasztalat

Ez most egy lényegesen rövidebb bejegyzés volt, arról, hogy én hogyan élem meg hogy mások mellett észrevétlen vagyok. Nem valószínű, hogy mindenki másnak is ezek jelentik benne a pozitívumot, de én ezek miatt szeretem ezt a helyzetet.

 

 0
Tovább

Kinek hiszel?

Egyre többször látom, hogy a képmutatás majdnem olyan természetes az embereknek, mint a lélegzés. Megpróbálok ebben a bejegyzésben én nem az lenni, pedig a való életben én is az vagyok. Ahogy mindenki más is. Igen, biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten még te is aki éppen ezt olvasod.

Számomra ez kifejezetten idegesítő dolog, (akkor is amikor éppen én magam vagyok képmutató) és szerintem sok más embernek is. De miért csináljuk ezt? Miért lenne nekünk ettől jobb? Szerintem így próbáljuk elhitetni magunkkal és a nagyvilággal, hogy mi jó emberek vagyunk. Még akkor is amikor épp nem vagyunk azok. Mi mégis mások elismerésére vágyunk (vagy legalább szeretnénk elkerülni a megvetésüket). És én ennek ellenére is próbálom azt bizonygatni, hogy nem érdekel mások véleménye. Persze, hogy érdekel, mint ahogy mindenki mást is, csak más-más mértékben. Végülis így vagyunk összerakva. Ezért képesek vagyunk különböző viselkedésformát felvenni a különböző emberekhez.

napi képmutatás valóság kinek hiszel tapasztalat

Amíg a másik rá nem jön arra, hogy nem a valós énünket mutatjuk addig az esetleges lelkiismeretfurdaláson kívül nincs nagy gond, az igazi problémák akkor lesznek, ha a másik rájön. Elég nagy csalódásokat tudnak ilyenkor okozni az embernek. Eddig én próbáltam ezt, hogy csalódjak másokban figyelmen kívül hagyni. Még most is úgy gondolom, hogy bizonyos mértékig elmegy (hiszen, mint említettem valamennyire mindenki képmutató), de vannak olyan szituációk, amiket én is soknak tartok. Például, ha valaki szinte már idegesítően sokszor kiemeli magyarságát, de a Himnuszt nem tudja telefon nélkül végig állni. Vagy amikor valaki nagy motorosnak vallja magát, aztán egy évben kétszer jó, ha felül a motorra. Vagy a divatrockerek, akik csak addig hordanak bakancsot, bőrdzsekit és zenekaros pólót amíg divatban van, ilyen zenét meg aztán pláne nem hallgatnak. Mondjuk még ezek is olyanok, amiket egy darabig el lehet nézni. Viszont a legnagyobb pofátlanság és képmutatás szerintem, amikor megtudod, hogy kibeszélnek a hátad mögött, úgy, hogy tudod a szemedbe nem mondaná. Főleg, ha ezt egy számodra fontos személy teszi.

Szörnyű érzés amikor valakiről, akiben megbízol kiderül, hogy teljesen más, mint amilyennek gondolod. Amikor még ha néha nehezedre is esik, de kedves vagy vele erre azt hallod vissza, hogy elszidott mindennek. Nem mondom, hogy repesnék az örömtől, ha a szemembe mondaná, de valamivel mégis jobb lenne, mint ez. Velem személy szerint kedves, néha kissé semmilyen, de egyáltalán nem olyan, mint aki gyűlöl. És mégis így van.

Másik kedvencem, amikor valaki „minta barát” és ő aztán tökéletes és mindent jól csinál. Aha, persze. Ez csak szerinte van így, mert általában addig nem jut el, hogy meghallgassa a másik problémáit, vagy ha esetleg meghallgatja konkrétan leszarja. Viszont egy-két nappal később már hallhatjuk a sztorit tőle, a „nagy megmentőnk” szerepében, mert hát persze, hogy ő segített (amúgy nem).

Mi a tanulság? Sose tudod kiben bízhatsz meg, mert mindenkinek van olyan oldala amit csak másoknak mutat és elfelejti, hogy esetleg erről az oldaláról is tudsz.

Most ez egy rövidebb bejegyzés lett, de nem is olyan, mint a legtöbb eddigi, tényekkel alátámasztott, inkább csak egy személyes tapasztalatokon alapuló.

+A zene honnan a cím jött: https://www.youtube.com/watch?v=bVKfxnK0EXI

 0
Tovább